Tavaszi Boróka kupa


Az elmúlt években megszokott módon az idei szezont is a Tavaszi Boróka kupán kezdtük. A klubból összesen 47-en vettünk részt legalább az egyik napján a versenynek. Idén a terep az Izsáktól nyugatra eső terület volt, aminek idén a déli részén volt a cél. Az utánpótlással legutóbb 2018-ban a kiskunhalasi edzőtáborban voltunk itt, ahol egy fázisnyomatos edzésen vettünk részt.

Elő nap kellemes napsütéses időben futottunk, a hőmérséklet körülbelül 13 fok volt. A rajt közel volt a célhoz, de volt megfelelő terület a melegítésre. Az első napi pályákat Erdélyi Tibor tervezte. A férfi elit pályában néhány technikásabb pontfogástól eltekintve, főleg egyszerűbb futós átmenetek voltak, valamint térképcserénk is volt. A verseny után a klub egy részével a kiskőrösi termálfürdőbe mentünk kipihenni a délelőtti futást. Az idősebbek hosszabb szaunázások közé beiktattak pár meleg vízes pancsolást. Az utánpótlás tagjai mitán 15 perc alatt felmelegedtek a meleg vízben, úszó edzést tartottak Julis és Tamás vezetésével. Fürdőzés után vacsoráztunk Kiskőrösön, majd elfoglaltuk a tornatermi szállást Csengődön. Mindenki nagyon fáradt volt, már 9-kor lefeküdtünk, de csak 10-körül tudtunk elaludni.

Első napi dobogós eredményeink:

  1. helyezés: Allwinger Otto M14, Petykó M16, Gabci M21BR, Martin M40, Heni W14, Magdi W35BR
  2. helyezés: Tamás M18, ifj. Herwig M21BR, Bozsó Norbi M40, Nelli W18
  3. helyezés: Keve M18, Réka W16

Második nap reggel borult volt az idő, de szerencsére kitisztult a versenyre. A mai napot Dénes Zoli tervezte. A rajt több mint 1.5 kilométerre volt, így a bemelegítés garantálva volt. A terep már nagyon ismerős volt mindenkinek, így főleg a futáson volt ma a hangsúly. Futás után kielemeztük a versenyt, majd eredményhirdetés után mentünk is haza.

Dobogósaink két nap után:

  1. helyezés: Allwinger Otto M14, Tamás M18, Gabci M21BR, Martin M40
  2. helyezés: Keve M18, ifj. Herwig M21BR, Robi M40, Heni W14, Magdi W35BR
  3. helyezés: Petykó M16, Bozsó Norbi M40, Herwig M50, Réka W16, Nelli W18

Erik

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.